Hírek
Honvéd Kadét Program aláírása
2022. június 8-án került sor a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum (BSZC) és a BSZC Karacs Ferenc Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola közötti együttműködési megállapodás aláírására.
2022. június 8-án került sor a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum (BSZC) és a BSZC Karacs Ferenc Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola közötti együttműködési megállapodás aláírására. Ezzel iskolánk is csatlakozott a 2017 óta működő Honvéd Kadét Programhoz, melyben a jelenlegi adatok szerint megyénkben összesen 4, országosan pedig 54 középiskola vesz részt. Pelyhéné Bartha Irén, a BSZC főigazgatója kiemelte – Azt szeretnénk elérni, hogy a tanulóknak a tanulmányaik befejezése után legyen választási lehetőségük a felsőoktatás vagy a karrierépítés tekintetében, a megállapodás hozzájárul ahhoz, hogy ez tovább bővüljön.
Ferenczik György igazgató beszédében bemutatta az intézmény képzési palettáját, majd kiemelte, nagy öröm, hogy egy újabb lehetőséget, a Honvéd Kadét Programot is kínálhatják a katonai pálya iránt érdeklődő nemcsak püspökladányi, hanem az iskola vonzáskörzetében élő általános iskolai diákok számára.
Vantal Zsolt ezredes, MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred ezredparancsnoka elmondta, az ezred vonatkozásában Hajdú-Bihar megyében a BSZC Karacs Ferenc Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola a második, a programhoz kapcsolódó intézmény. Hozzátette, hogy a hazájukért tenni akaró fiatalok nevelésében, oktatásában nagy segítséget nyújt a kadétprogram, amely érdekes és jól szervezett honvédelmi tevékenységekkel készíti fel a diákokat, hiteles információkkal bővíti ismereteiket a Magyar Honvédségről.
A honvédelmi nevelés tanórai és szabadidős elemeket is tartalmaz. Tanórai keretek között heti 1-2 órában honvédelmi alapismeretek tantárgyat tanulnak a kadétok, amelyen megismerkednek azzal, hogy állampolgárként milyen honvédelmi feladataik vannak és azzal is, hogy mit tesz a Magyar Honvédség a haza védelméért. Mindezek mellett olyan területeket is érintenek, mint például az elsősegélynyújtás, a terepen való tájékozódás, a táborozási ismeretek vagy akár az önvédelem.
Honvédelmi alapismeretekből érettségit is tehetnek, amely felvételi tárgyként szerepel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő jelentkezésnél. A résztvevő oktatási intézmények szakmai támogatást, pedagógus-továbbképzést, valamint mentorálást kapnak. A tanórai elfoglaltságot szabadidős programok is kiegészíthetik, ahol az elméletben tanultakat lehet gyakorolni, valamint számos – kizárólag honvéd kadétok számára elérhető - programon vehetnek részt (pl. sportlövészet, küzdősportok, hagyományőrzés, hadisírgondozás, ejtőernyőzés).
GALÉRIA
Honvéd Kadét Program aláírása
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
"BSZC Csillagai" díjátadó 2024
Immáron 6. alkalommal tartotta meg ünnepélyes keretek között a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum a tanév végéhez köthető, főigazgatói dicséretek átadása alkalmából rendezett ünnepséget, 2024. június 6-án. A rendezvénynek a Hajdúszoboszlón található, Berettyóújfalui SzC Bocskai István Szakképző Iskola adott helyet. Hagyományosan gyermeknap, és pedagógusnap környékén hívja a Centrum vezetősége közös ünneplésre a legeredményesebb, és legtehetségesebb tanulókat és a szakképzés területén példamutató tevékenységet végzett oktatókat.
Új szakmával bővül képzési kínálatunk
Új képzéssel, az óvodai nevelő szakmával bővül a szakképzés oktatás ágazata.
SzakmaTúra 2023
A SzakmaTúra pályaválasztási fesztiválon a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum irányítása alá tartozó iskolák működésébe nyerhettek betekintést a megye településeiről érkező általános iskolás 7. és 8. osztályos tanulók.