Logó

Logó

Pályázat


Honvéd Kadét Program aláírása

2022. június 8-án került sor a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum (BSZC) és a BSZC Karacs Ferenc Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola közötti együttműködési megállapodás aláírására. Ezzel iskolánk is csatlakozott a 2017 óta működő Honvéd Kadét Programhoz, melyben a jelenlegi adatok szerint megyénkben összesen 4, országosan pedig 54 középiskola vesz részt.

Aláírás

Pelyhéné Bartha Irén, a BSZC főigazgatója kiemelte – Azt szeretnénk elérni, hogy a tanulóknak a tanulmányaik befejezése után legyen választási lehetőségük a felsőoktatás vagy a karrierépítés tekintetében, a megállapodás hozzájárul ahhoz, hogy ez tovább bővüljön.

Ferenczik György igazgató beszédében bemutatta az intézmény képzési palettáját, majd kiemelte, nagy öröm, hogy egy újabb lehetőséget, a Honvéd Kadét Programot is kínálhatják a katonai pálya iránt érdeklődő nemcsak püspökladányi, hanem az iskola vonzáskörzetében élő általános iskolai diákok számára.

Vantal Zsolt ezredes, MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred ezredparancsnoka elmondta, az ezred vonatkozásában Hajdú-Bihar megyében a BSZC Karacs Ferenc Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola a második, a programhoz kapcsolódó intézmény. Hozzátette, hogy a hazájukért tenni akaró fiatalok nevelésében, oktatásában nagy segítséget nyújt a kadétprogram, amely érdekes és jól szervezett honvédelmi tevékenységekkel készíti fel a diákokat, hiteles információkkal bővíti ismereteiket a Magyar Honvédségről.

Aláírás

A honvédelmi nevelés tanórai és szabadidős elemeket is tartalmaz. Tanórai keretek között heti 1-2 órában honvédelmi alapismeretek tantárgyat tanulnak a kadétok, amelyen megismerkednek azzal, hogy állampolgárként milyen honvédelmi feladataik vannak és azzal is, hogy mit tesz a Magyar Honvédség a haza védelméért. Mindezek mellett olyan területeket is érintenek, mint például az elsősegélynyújtás, a terepen való tájékozódás, a táborozási ismeretek vagy akár az önvédelem. Honvédelmi alapismeretekből érettségit is tehetnek, amely felvételi tárgyként szerepel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő jelentkezésnél.

A résztvevő oktatási intézmények szakmai támogatást, pedagógus-továbbképzést, valamint mentorálást kapnak. A tanórai elfoglaltságot szabadidős programok is kiegészíthetik, ahol az elméletben tanultakat lehet gyakorolni, valamint számos – kizárólag honvéd kadétok számára elérhető - programon vehetnek részt (pl. sportlövészet, küzdősportok, hagyományőrzés, hadisírgondozás, ejtőernyőzés).

X Aláírás
X Aláírás