Infóblokk
× Világos stílus Sötét stílus

A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése a Berettyóújfalui Szakképzési Centrumban

Nyitórendezvény

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum GINOP-6.2.3 nyitórendezvénye

A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum 2018. augusztus 28-án tartotta meg nyitórendezvényét a GINOP-6.2.3-17-2017-00006 azonosító számú „Szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése a Berettyóújfalui Szakképzési Centrumban” projekt keretében.

A rendezvény helyszínéül a BSZC Bessenyei György Szakgimnáziumának Kultúrépülete szolgált.

A szakmai előadásokat követően a résztvevők megtekintették a tanműhelyben kialakított Digitális Közösségi Alkotóműhelyt és a beszerzett eszközöket. Berczi Lajos az alkotóműhely vezetője tájékoztatta a résztvevőket, hogy ezen eszközök használata nem igényel előképzettséget. Az alkotóműhely célja a tanulók részéről a motiváció megteremtése, ezáltal segítve a szakképzés eredményességét, a korai lemorzsolódás csökkentését. A nyitórendezvény állófogadással zárult, ahol a résztvevők köteletlen beszélgetés keretében vitatták meg a hallottakat és látottakat.

Az elhangzott előadások a nevekre, illetve az Előadások fülre kattintva tekinthetők meg.

Szilágyi János előadása

Pelyhéné Bartha Irén előadása

Kiss Hajnalka előadása

Daróczi Lajos előadása

Google Fotók

Látogatás Budapesten a Makerspace műhelyben

Google Fotók

Digitális Közösségi Alkotóműhely

A projekt keretein belül kialakításra került a Digitális Közösségi Műhely (Makerspace) melynek átadója a nyitórendezvénnyel együtt történt.

A Digitális Közösségi Alkotóműhelyében a cselekedve tanulást elősegítő eszközök kerülnek bemutatásra és kipróbálásra a robotikában, 3D nyomtatásban, vektortervezésben és CAD/CAM kivitelezésben. A műhely berendezései lehetőséget nyújtanak a makerspace jellegű alkotóműhelyekben való foglalkozások kialakítására és megtartására.

Elérhetősége: 4100 Berettyóújfalu, Honvéd u. 11

Google Fotók

Szórólap borító

Szórólap belső

Tanulócsoportok működtetése

A 2018/2019-es és 2019/2020-as tanévekben tanulócsoportokat hoztunk létre és működtettünk a projekt céljának elérése érdekében, mely a szakképzésben tanulók végzettség nélküli iskola elhagyásának csökkentését és az alapkészségek fejlesztésének támogatását célozza.

Alapkészség fejlesztése céljából kialakított és működtetett tanulócsoportokon résztvevő tanulók száma kötelező vállalás célértéke 362 fő.

A mérések eredményeit figyelembe véve kialakítottuk a tanulócsoportokat 12 tagintézmény részvételével, 422 fő bevonásával (11,51%). A magasabb tanulói létszám bevonását a mérési eredmények indokolták. 2018.10.31-i dátummal minden tagintézményben megtörtént a tanulócsoportok létrehozása és tevékenységük elindítása.

Pedagógus továbbképzések

Pedagógus továbbképzéseken részt vevő pedagógusok száma célérték: 293 fő (87,5%)

Tananyag alkalmazását célzó képzéseken részt vevő szakemberek száma célérték: 124 fő (37%)

A tervezett 14 pedagógus továbbképzésből 2019.09.18-ig mindegyik képzés megvalósult 294 fő pedagógus bevonásával. Ebből 7 képzés révén megvalósult a kompetencia alapú képzésekhez bevezetett új tananyagok, módszertanok indikátor teljesülése, ahol a projekt végéig vállalt célérték 7 db. A tananyagok alkalmazását célzó képzéseken részt vevő szakemberek száma, mely számszerűsített monitoring indikátor, 142 fő.

Google Fotók

Google Fotók

Google Fotók

Google Fotók

Google Fotók

Google Fotók

Google Fotók

Tananyagokalkalmazását célzó képzéseken részt vevő szakemberek száma indikátor (3.)

Tananyagok alkalmazását célzó képzéseken képesítést, tanúsítványt szerző szakemberek száma indikátor (4.)

Tanulmányút és feltöltődés Olaszországban

A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum vezetősége és a GINOP-6.2.3.-17-2017-00006 „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” elnevezésű pályázatban közreműködő centrumszintű feladatokat ellátó munkacsoport, illetve a tagintézményi munkacsoportok vezetői négynapos tanulmányúton vettek részt Észak-Olaszországban.

Előadás

A szeptember 14. és 17. között megvalósult utazásnak több célja volt. Egyrészt tovább erősödött, és a szakképzés területén kiszélesedett a 2010 óta virágzó együttműködés Berettyóújfalu és olasz testvérvárosunk, Porcia között. Muraközi István, városunk polgármestere személyes jelenlétével biztosította a két város szorosabb összefonódását az oktatás területén. Ehhez megtettük az első lépést, ellátogattunk egy faipari szakiskolába, amely bizonyára sajátos színfoltot képvisel Porcia oktatási intézményei között. A tanulói létszámhoz képest nagy épület ad otthont annak a kb. 450 diáknak, akik a faiparban képzelik el jövőjüket. Az épületbe lépve megérintett minket az a fiatalos kreativitás, amely a kiállított diákmunkákból áradt. Az Istituto di Istruzione Superiore Statale di Sacile e Brugnera nevű faipari középiskola szellemisége követendő példája a gazdaság és az oktatás összefonódásának. A szakképző iskola naprakész tudással rendelkező szakemberekkel szolgálja ki az észak-olasz bútorgyártó és bútortervező cégeket, akik informatikai eszközökkel, a tervező részlegeken használt szerkesztő programokkal, alapanyagokkal, a legmodernebb gépekkel támogatják az iskolát. Így olyan szakemberek kerülnek ki, akik közvetlenül át tudnak lépni a munka világába. A diákok négy évet töltenek itt. Az alapozó években végigjárják a bútorgyártás lépéseit a kézi tervezéstől, a számítógépes szerkesztésen és tanműhelyi gyakorlaton át az értékesítésig, majd szakosodnak, mindenki arra a területre, amelyben a legjobbnak érzi magát. Tanáraik támogatják őket ötleteik megvalósításában, projektjeik professzionális kivitelezésében. Az iskolában kommunikációs tagozat is működik, ahol a termékek reklámozására tanítják őket. Az iskola bemutatásához is a diákok készítettek angol nyelvű prezentációt és kisfilmet.

A faipari középiskola bejárása után egy fémipari cég működésébe nyerhettünk bepillantást. A hatalmas gyárban klímaberendezések dobozát gyártják.

Látogatás

A szakmai programok után bejártuk a Berettyóújfalu méretű kisváros, Porcia belvárosát, az estét pedig Pordenone hangulatos óvárosában töltöttük. Vasárnap a tenger játszotta programunkban a főszerepet. Elvarázsolt bennünket Caorle tengerpartja, a sós szellő, a kellemesen meleg tengervíz, a partot övező faragott kőtömbök, a világítótorony és a leanderekkel övezett tengerparti sétány. Este búcsút vettünk vendéglátónktól, Porcia polgármesterétől megköszönve meleg vendégszeretetüket és azt, hogy kitüntetett figyelemmel gondoskodtak ellátásunkról.

Hétfő reggel Velencébe, „Európa legelegánsabb szalonjába” utaztunk, ahol még mindig kígyózó sorok álltak a Szent Márk Bazilika és a Campanile előtt. Várakozás helyett inkább bejártuk a Szent Márk tér környékét, bolyongtunk a szűk sikátorokban, szemünk emléktárgyak és ajándékok után kutatott. Legtöbben a Rialto középkori piacát is felderítették. Fáradtan, de mégis feltöltődve vágtunk neki a 12 órás hazaútnak.

A szakmai gazdagodás mellett a 44 fős társaság igazi csapattá kovácsolódott. Ez volt az első alkalom, hogy a Hajdú-Bihar megyében szétszórtan elhelyezkedő 13 tagintézmény vezetői, helyettesei, a Centrumban dolgozó referensek, a vezetőség és a város önkormányzatának képviselői együtt töltsenek néhány napot, és felkészüljenek a GINOP pályázatban megjelölt feladatokra. A személyes találkozások könnyebbé teszik azt a közös munkát, amely az említett pályázatban a BSZC-re vár. Közös összefogással, módszertani jó gyakorlatok, ötletek megosztásával, továbbképzéseken szerzett ismeretek alkalmazásával, fejlesztő és tehetséggondozó foglalkozások tartásával, az iskolai kötődés erősítésével, mentorprogrammal, digitális alkotóműhely létrehozásával azon dolgozunk, hogy csökkentsük a lemorzsolódást, az iskolarendszert végzettség nélkül elhagyók számát.

Google Fotók

Belföldi tanulmányút

Tanulmányút a kapcsolatépítés jegyében a dél-dunántúli régió szakképzési intézményeivel

A GINOP 6.2.3-17-2017-0006 „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése a Berettyóújfalui Szakképzési Centrumban” elnevezésű projekt keretében, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum szervezésében a projekt résztvevői 2019. szeptember 18-20 között szakmai tapasztalatcsere céljából látogatást tett a Dél-Dunántúlon található Baranya Megyei Szakképzési Centrumban és a Kaposvári Szakképzési Centrumban, illetve azok tagintézményeiben.

A tanulmányút tervezése során arra törekedtünk, hogy megismerjük más szakképzési centrumok életét, működését és betekintést nyerjünk a mindennapjaikba. A választás azért esett a két dél-dunántúli centrumra, mert ők is hasonló társadalmi, gazdasági környezetben végzik az oktató-nevelő munkát, mint a berettyóújfalui térség iskolái. Kíváncsiak voltunk, hogyan zajlik náluk a beiskolázás, milyen eredményességgel tudják a tanulókat eljuttatni a szakmai és az érettségi vizsgákig, milyen módon tudnak hatni a lemorzsolódás ellen, hogyan szervezik meg a gyakorlati képzést, stb.

Első utunk a Pécsi SZC Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziumába vezetett, ahol a Baranya Megyei Szakképzési Centrum főigazgatója, Rittlinger Zoltán fogadott bennünket - aki korábban az intézmény igazgatója volt -, majd az iskola jelenlegi vezetője beszélt az iskoláról. Megtudtuk, hogy ez a térség egyik legrégebbi intézménye, mely a műszaki képzés területén végez kiemelkedő szakmai tevékenységet. Az elmúlt 100 év alatt számos átalakulás, névváltozás történt az iskola életében. A változtatásra mindig azért került sor, hogy megfeleljenek az ipari és gazdasági fejlődésnek, s ezért sikerült megtartaniuk vezető szerepüket a műszaki oktatásban.

Az iskola bemutatása után lehetőségünk nyílt testközelből is betekintést nyerni a mindennapi szakmai munkába. Vendéglátóink végig kalauzoltak bennünket a szakmai gyakorlati oktató termeken, tanműhelyeken. A színvonalas szakképzés elengedhetetlen feltétele, hogy korszerű eszközökön tanítsanak. Az iskola területén kapott helyet a Pécsi Központi Képzőhely, melyet Európai Uniós támogatással, csúcstechnológiájú gépekkel szereltek fel. Diákjaik 2007- óta ezzel a megújult, színvonalas eszközparkkal rendelkező helyen ismerhetik meg a CNC technika, a forgácsolás, a hegesztés fortélyait. A környezettudatos életre nevelés fontos eleme a zöldenergia-hasznosítás, melyet a Pécsi Központi Képzőhely úgy támogat, hogy egyik helyiségében kiépítésre került egy napkollektoros, napelemes technológiával felszerelt oktatóterem. A műhelyekben az oktatókkal folyatatott beszélgetések során olyan jó gyakorlatokat is hallhattunk, amelyeket mi is be tudunk építeni a tanítási-tanulási folyamatokba, vagy a gyakorlat szervezésébe, akár szakmától függetlenül is.

Utunk ezt követően Kaposvárra, a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolába vezetett. A Kaposvári Centrum kancellárja, Csiba Ágota asszony fogadott bennünket és beszélt a centrum működéséről, a mindennapi munkájukat segítő és nehezítő tényezőkről. Megtudtuk, hogy Somogy megyében is két szakképzési centrum működik, ugyanúgy, mint Hajdú-Bihar megyében, valamint az is kiderült, hogy nagyon szoros és jó kapcsolatban áll a kaposvári centrum a helyi önkormányzattal. Közös törekvésük a gazdasági folyamatokhoz, a piaci igényekhez illeszkedően a szakképzés fejlesztése, a megfelelő képzettségű szakemberek kibocsátása a munkaerő piacra.

Az intézményt Kárász László igazgató úr mutatta be, a gyakorlati oktatás vezető Horváth Lajos pedig a szakma szépségeit mondta el. Az iskola a megye egyik legnagyobb iskolája, nagy hagyományokkal rendelkezik a kereskedelmi és marketing, valamint a vendéglátó és idegenforgalmi szakirányú képzésben. 1991-ben indították el a vendéglátóipari szakközépiskolai képzést, elsőként csatlakoztak a kereskedelmi integrált képzéshez, és nagy sikerként könyvelhetik el, hogy eredményesek voltak a pályázataik a világbanki képzésben. 2013 szeptemberétől a duális képzést, valamint a szakközépiskolai képzésben az ágazati képzést indították be.

A beszámolókat követően megtekinthettük a legmodernebb eszközökkel felszerelt, korszerű tankonyhát, majd lehetőségünk nyílt az ízlésesen kialakított tanétteremben is egy kötetlen beszélgetésre. A gyakorlati oktatásvezető úr elmondta, hogy ők is küzdenek a szakember hiánnyal, nagyon nehezen találnak olyan szakoktatókat, akik vállalják a sokszor alul motivált tanulók szakmai képzését, valamint megtudtuk, hogy náluk is gondot jelent a nagy lemorzsolódási ráta. Vendéglátóink egy finom ebéddel is kedveskedtek, melyet szakoktatóik irányítása mellett az iskola diákjai szolgáltak fel számunkra.

Minként nap végén lehetőség volt kulturális programokon részt venni.

A harmadik napot Balatonbogláron töltöttük, ahol szakmai beszélgetésekre és a projekttel kapcsolatos előadásokra került sor, immár szűk körben, kizárólag a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum munkatársainak jelenlétében.

Az előadást Pelyhéné Barta Irén főigazgatóasszony nyitotta meg, a napi aktualitásokról, a pályaorientációról és a jövő évi beiskolázásról tájékoztatta a tagintézmények vezetőit.

Ezután Jámbor Erika projektmenedzser és Venyige Gizella pénzügyi menedzser ismertette a pályázattal kapcsolatos pénzügyi tudnivalókat. A „mérföldkövek” betartásáról, a ránk váró feladatokról tudtunk meg információkat. Felhívták a figyelmünket az előttünk álló feladatok fontosságára, a határidők pontos betartására.

Ezt követően Kiss Hajnalka szakmai főigazgató-helyettes asszony előadása következett. Részletes adatokkal és információval egészítette ki az elhangzottakat, a projekttel kapcsolatos szakmai beszámolója átfogóan elemezte az eddig megvalósított tevékenységeket és felhívta a figyelmet a még előttünk álló feladatokra.

Nagyon sok tapasztalattal, új ismeretekkel gazdagodtunk a három nap során.

Jámbor Erika és Venyige Gizella előadása

Kiss Hajnalka előadása

Google Fotók

SzakmaTúra 2018

SzakmaTúra - Centrumban a jövő(d)!

Google Fotók

SzakmaTúra 2019

SzakmaTúra-Centrumban a Jövő(d)!

2019.11.13-án került immár harmadik alkalommal megrendezésre a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum által szervezett „SzakmaTúra – Centrumban a jövőd!” pályaválasztási kiállítás, amelynek helyszíne Hajdúnánáson a Somorjai László Városi Sportcsarnok volt.

A kiállításon a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum összes tagintézménye képviseltette magát.

A szakképzést bemutató kiállítást hagyományteremtő szándékkal indította útjára a BSZC 2017-ben, hogy Hajdú-Bihar megye 10 településén található 13 tagintézménye minél szélesebb körben megmutathassa magát, és a pályaválasztás előtt álló általános iskolásokat megismertessék képzéseikkel.

Pelyhéné Bartha Irén Főigazgató Asszony köszöntőjében elmondta, a kiállításra a Centrum mind a 13 tagintézménye elhozta életének egy-egy szeletét, hogy a látogatók megtapasztalhassák szakmák, mesterségek munkafolyamatait. Ezáltal részeseivé válhatnak egy olyan közösségi élménynek, amely minden bizonnyal segíti őket a pályaválasztásban.

Továbbiakban kifejtette, hogy a rendezvény elnevezése is azt sugallja, itt most lehetőség adódik túrázni, barangolni, nézelődni, illetve aktívan megismerni, kipróbálni munkafolyamatokat, szakmákat. A túrázás egyúttal valamilyen erőpróbát, illetve erőfeszítést is jelent, és ugyanígy a pályaválasztás is egy komoly próbatétel. Át kell gondolni, hogy mely tantárgyak tartoznak az erősségek, illetve gyengeségek közé, milyen témák keltik fel a tanuló figyelmét. Lényeges lehet az intézmény kiválasztásakor az is, hogy milyen az ottani infrastruktúra fejlettsége, illetve eszközellátottsága. Van, akinél határozott a jövőbeni terv, és olyanok is vannak szép számmal, akik bizonytalanok, és az utolsó pillanatig hezitálnak. Tagintézményeinkben pedagógus kollégáink minden segítséget megadnak a tanulóknak ahhoz, hogy tanulmányaikat sikeresen és eredményesen teljesíthessék. Segítünk megtanulni az együttműködést, az együtt dolgozást, mert ez az egyik kulcsa az eredményesen dolgozó munkahelyi közösségnek, illetve a sikeres társadalomnak.

Főigazgató asszony kiemelten fontos szempontként említette a középfokú oktatási intézmény elvégzése utáni lehetőségek kérdését is. A Centrum képviseletében arra biztatott mindenkit, hogy a szakképzést válassza középiskolai tanulmányainak színteréül, ugyanis biztos elhelyezkedési, megélhetési lehetőséget, megbecsülést biztosít. Azért, hogy ne csak az iskolák szemszögéből tájékozódjanak az érdeklődők, elhívtuk a képzéseinkben együttműködő olyan kiemelt partnereinket, kis- és közép, illetve nagyvállalatok képviselőit, akik tájékoztatni tudják az érdeklődőket.

Adott a választási lehetőség az 5 éves technikum, illetve a 3 éves szakképző iskola között. Mindkét intézménytípus alapoktatással indul, így biztosított az átjárhatóság. Hozzátette, hogy olyan új, innovatív technológiák, eljárások jelentek meg, amelyek növelik a hatékonyságot és a versenyképességet, ezért elengedhetetlen a megfelelő kompetenciákkal rendelkező szakemberképzés. Kiemelte, hogy a szakképzést választók már tanulmányaik alatt olyan anyagi támogatást kapnak, amely nagyságrendjét tekintve már megközelíti a munkabért, így könnyítve az egyén, illetve a család helyzetén.

Végül Főigazgató asszony megköszönte a Berettyóújfalui és Hajdúböszörményi Tankerületi Központok vezetőinek: Kapornai Judit tankerületi központi igazgató asszonynak és Tóth Lajos Árpád tankerületi központi igazgató úrnak és az általános iskolák igazgatóinak, hogy évről évre segítik megszervezni ezt a közös rendezvényt.

A nyitóbeszédet követően Tóth Árpád Lajos, a Hajdúböszörményi Tankerületi központ igazgatója tartott előadást „Felelős iskolaválasztás” címmel. A kimondottan általános iskolás gyerekeknek szóló, számukra is érthető előadás a saját képességeink ismeretének fontosságát járta körbe.

Ezt követően színpadi produkciók színes kavalkádját mutatták be a 13 tagintézményben tanuló diákok, leendő szakmájukban rejlő szépségekre, vagy éppen kihívásokra irányítva a figyelmes közönség tekintetét. Az érdeklődők láthattak divatbemutatót, munkaruházati, illetve kézzel készített textiltermékekből egyaránt. Megtanulhattuk a helyes kézmosás technikáját, a rendészek önvédelmi fogásokkal, intézkedéstaktikai műveletek végrehajtásával és látványos töréstechnikai bemutatókkal népszerűsítették választott szakmájukat. Művészeti élményben is részesültek a látogatók, hiszen reneszánsz muzsika, néptáncelőadás színesítette a repertoárt, sporttagozatos diákjaink pedig fittball-bemutatóval pörgették fel a hangulatot.

A közel 1200 általános iskolás látogató több turnusban érkezett a csarnokba. A 13 kiállító tagintézmény standjait elözönlötték az érdeklődő gyermekcsoportok, akik interaktív módon szerezhettek ismereteket érdeklődési köreiknek megfelelően. A csarnok középső részén kialakított kreatív-szigeteken kézműveskedhettek a vállalkozókedvűek. Többek között minitortát, karácsonyi asztaldíszt is készíthettek az érdeklődők, valamint fafaragás alapmozdulatait is elsajátíthatták.

Csak néhány látnivaló a sok közül – a teljesség igénye nélkül: Lego Robot bemutató, hegesztőszimulátor bemutató, bűnügyi technikusok nyomrögzítése; „SzakMaci” cukorboltja; pincér ügyességi feladatok; 3D-nyomtató, virágkötészeti kreatívkodás, kőműves szerszámok bemutatója, kreatív építészeti bemutató. A Krones Hungary, a Johnson Controls, Polyduct Kft, Intertanker cégcsoport standjainál a cégek kínálta lehetőségeket ismerhettük meg.

A Berettyóújfalui SZC III. „SzakmaTúra-Centrumban a Jövő(d)!” kiállítása nagy érdeklődés mellett zajlott és zárult, és bízunk benne, hogy a térség jövendőbeli szakemberei Tagintézményeinkben indulnak el egy hosszú és sikeres életpálya felé. Találkozzunk jövőre a IV. „SzakmaTúrán”!

Google Fotók

Iskolai események

Berettyóújfalui SZC Veres Péter Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Technikum

Berettyóújfalui SZC Eötvös József Szakképző Iskola

Berettyóújfalui SZC Bocskai István Szakképző Iskola és Kollégium

Berettyóújfalui SZC Veress Ferenc Szakképző Iskola

Berettyóújfalui SZC Szilágyi Dániel Szakképző Iskola

Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola

Berettyóújfalui SZC Közgazdasági Technikum

Berettyóújfalui SZC Bocskai István Szakképző Iskola

Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnzium és Kollégium

Berettyóújfalui SZC József Attila Szakképző Iskola

Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum